The next Europe

Imre János vagyok. Egy magyar kisvárosban, Jászberényben születtem 2005-ben, mindössze egy évvel azután, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Junior nagykövetként találkoztam az europaert.eu közösséggel. Számomra ez a közösség a nemzetközi érdekérvényesítés színtere, ahol szabadon kifejthetem a véleményemet, ahol a gondolataimnak súlya van, és azok fellépéseket és eredményeket generálnak.

Fiatalként fontosnak találom azoknak az értékeknek a védelmét, melyek az európai integráció alapját adták, mint amilyen a demokrácia, a jogállamiság és az egymás véleményének kölcsönös tisztelete. Hiszem, hogy az európai demokrácia jövője az emberek döntéshozatalba való szélesebb körű bevonásában rejlik, melyhez szükséges a társadalmi tudás magasabb szintre való emelése, olyan oktatás létrehozása, mely képes felkészíteni napjaink kihívásainak leküzdésére.

Egy tudatos, felelősségteljes európai társadalom felépítéséhez elengedhetetlennek tartom a stabil együttműködéseken alapuló, a társadalom a jólétéért és a környezetért felelősséget vállaló, integrált gazdaság létrehozását.